Mesék

A kis fa és a cica

Volt egyszer egy cica. Öreg cica volt már. Megpillantott az erdőben egy nagy, magas fát.

Fel akart mászni a fára. Bár nagyon magas volt, de a legfelső ágán egy csodálatos arany alma lógott. Ezt akarta megszerezni a cica.

Nagy nehezen kapaszkodott felfelé az ágakon, de végül elérte. Leszakította az arany almát, és levitte a földre. Lefelé könnyebben ment.

Beleharapott, mert kíváncsi volt, milyen íze van az arany almának. Csodák csodája, észrevette, hogy emberi kezei lettek. Emberré változott.

Nagyon megijedt, mert ő nem akart ember maradni. Gondolta, hogy biztosan van olyan alma, ami visszaváltoztathatja. Ekkor észrevette, hogy a fán van még egy picike piros alma is. Azt feltételezte, hogy ez lehet az ellenszer. Leszakította.

Rájött, hogy nem kellett felmásznia, mégis elérte az almát. Mert a fa is kisebb lett. És hogy még egy almát leszakított, bokorrá változott. Beleharapott az almába. Újra cica lett.

Akkor megfogadta, hogy soha többé nem lesz kíváncsi, és almát sem eszik többé. Azóta nem szeretik a macskák az almát!

Az anyacica és a szőlő

Egyszer egy anyacica ételért ment a gyerekeinek, hogy ebédre legyen. Útközben talált egy szőlőfürtöt. Nem tudta, mi ez, de úgy gondolta hazaviszi csemegének fiai számára.

Otthon a fiai elé tette, de azok fintorogva eltolták. -Ez nem jó, anya. Mi ez? -Nem tudom, gondoltam, jó lesz nektek csemegének. De visszaviszem, és hozok mást, ha nem ízlik nektek. Azzal felkapta és visszavitte.

Útközben találkozott a lódarázzsal. -Hát te mit viszel?-szólította meg a cicát. -Valami gyümölcsöt, nem tudom. A fiaimnak nem ízlett. -Ez szőlő! Ha nekem adod, megmutatom, honnan szerezhetsz húst! -Köszönöm, rendben!

Egy házhoz értek. Benn emberek ettek. Így szólt a darázs: -Ott a hús. Azt megszerezheted. A cica megörült. Nem tudhatta, hogy nem mehet csak úgy be a házba, nem ugorhat fel az asztalra, mert a lódarázs ezt elfeljette mondani. Beszaladt hát.

Felugrott az asztalra, de úgy kikergették, és úgy elnáspángolták a cicát, hogy alig bírt hazamenni. A lódarázs persze már sehol sem volt. Nem volt most már se szőlő, se hús. És még fájt is mindene a cicának. Hazavánszorgott.

Hazaért nagy nehezen. A gyerekek csodálkoztak, hogy mi történt vele. Elmesélte. De a rosszban is van valami jó, most ért haza az apa. Éppen egy tyúkot hozott. Szerencsével járt egy tyúkolnál. Nem vették észre. Ő már tudott valamit... Jót ettek, és megfogadták, hogy a lódarazsakat és a szőlőt ezentúl messziről elkerülik.

Az egér és a virágok

Élt egyszer egy kisegér az asztal mellett, egy szobában. Gondolt egyet, és kiszaladt az ajtón a rétre. Futott-futott, egyre jobban tetszett neki a szabad levegőn.

Találkozott két virággal. A virágok nagyon csodálkoztak, hogy mit keres egy városi egér a mezőn. Meg is kérdezték: -Hát te kisegér? Mit keresel itt?

-Azért szaladtam ki a lakásból, mert kiváncsi voltam, milyen az élet itt a mezőn. A virágok mosolyogtak.

Elvitte a virágokat is magához a lakásba. Nagyon jól érezték magukat.

A virágok azt mondták, hogy nagyon szép minden ebben a lakásban, de a kisegér valamit furcsállott.

Kimentek a szamóca bokorhoz. Ez is furcsa volt. Mintha minden megváltozott volna tegnap óta.

Aztán rájöttek, hogy azért volt minden olyan furcsa, mert a kisegér olyan epret evett, amitől összezsugorodott. Egészen picike lett.

A kisegér nekiiramodott. Szaladni kezdett és meg sem állt hazáig, az asztal sarkáig, ahol élt. Úgy megijedt, hogy el sem köszönt a virágoktól. A virágok meglepetten néztek utána.

Az asztal alatt talált rgy pár kenyérmorzsát. Rögtön megette mindet. Ekkor-csodák-csodája-nőni kezdett, mígnem az eredeti méretére változott vissza. Nem értette mi történt, de nagyon megörült.

Gondolt egyet, és újra kiszaladt a mezőre. Talált egy kis virágt, beleszagolt. Elkezdett növekedni, mígnem akkora lett, mint a többi virág.

Nagyon tetszett neki, hogy most már akkora lett, mint játszópajtásai, és kedvére játszhat velük a réten. Így lett a városi (asztal alatti) egérből mezei egér.